A kedvenc strandom lett a Mellieha Bay-ben található Ghadira Beach. Szép hosszú, homokos tengerpart, ami nincs 100%-ig tömve a napágy/napernyő maffiával. Vannak részek, ahova saját cuccokkal is szépen le lehet telepedni.
Az odajutás Vallettából közvetlen busszal megoldható, bár több, mint egy órás út. A megállók a strand hosszában vannak, egy az elején, egy a közepén, egy a végén. Én a középsőt ajánlom, nekünk az vált be.
A víz nagyon kellemes, kicsit a Balaton déli partjára emlékeztető, ugyanis hosszú métereken át csak térdig ér. Emiatt gyerekeknek kimondottan ajánlott! Mivel ilyen kicsi a víz, ezért remekül fel tud melegedni. Ez volt az első olyan strand ahol még előszezonban is könnyen be tudtam menni a vízbe.
Az étel-ital árak teljesen a földön járnak. 4-5 EUR körül vannak a hamburgerek, 1-2 EUR az italok ára.
Sajnos főszezonban, hétvégén ez is tömve van, de a tenger nagy, el lehet azért úgy sétálni/úszni, hogy ne okozzon gondot a sok ember.
Nagyobb gond a hazajutás, ugyanis a buszok általában tömve vannak már amikor megérkeznek, ugyanis az összes a gozoi komptól jön, így azok megtöltik, akik Gozoról mennek hazafelé. Emiatt elég bosszantó, hogy néha akár fél órát is várni kell, mire egy olyan busz jön, ami meg is áll és fel is vesz.
Gyerekeknek ideális, a partszakasz tökéletesen alkalmas a homokvár építésre! :)